Hi-Fi Piac Fórum

Fórum kategória => Általános beszélgetések => A témát indította: naemmekki - 2010, Július 08, 11:36:53

Cím: magyar Old HiFi Fun Club
Írta: naemmekki - 2010, Július 08, 11:36:53
Már régóta tervezgettem indítani egy olyan topicot, ahová olyan fórumtársak hozzászólásait, fotóit várom (várjuk) akik rendelkeznek hazai gyártású  HiFi szerkentyűkkel, vagy csak tapasztalattal és szívesen megosztanák velünk észrevételeiket, véleményeiket. Úgy gondolom, hogy hiánypótló topicként remekül kiegészítené a régóta sikeres Old HiFi Fun Club-ot és annak mintájára, csak megközelítve annak színvonalát képet kapunk mekkora ma a megbecsülése az egykor oly sikeres hazai HiFi termékpalettának. Szeretném felhívni a figyelmet a megalázó, lealacsonyító vélemények mellőzésére. Bárki, akinek valaha volt Orionja, Videotonja és azóta átnyergelt valami márkásabb, hangzatos nevű gyártmányra, tudnia kell, hogy nem kívánom versenyeztetni a hazai szórakoztató-elektronika iparunk egyik termékét sem. Nyilván az összehasonlításból jól nem jöhet ki győztesen egy "csak magyar" gyártmány, de ezzel a topic-kal nem is ez lenne a cél.
A gyártmányok eredetisége nyilván értékelendő, de úgy érzem, teret szükséges adni a jobbító szándékú, műszaki jellegű változtatási beavatkozásoknak is. Az egykori HiFi Magazin is odatoldotta egy-egy teszt cikke mögé a MOD fejezetét is. Magamról annyit, hogy nincs nagy Old HiFi gyűjteményem, de nem tettem le a voksom sem az Orion, sem a Videoton mellett. Nekem mindkettő "kedves".
Rendszeresen nem tudok itt lenni a fórumon, de egymást terelgetve eldöcöghet a téma az én állandó jelenlétem nélkül is, annál is inkább, mert hozzáértőbb szakemberek léteznek itt a Hifipiac portálon mint én.
Szóval induljon a kreativitás, a gyűjtemények büszke bemutatása szép felvételekkel, élménybeszámolókkal, tapasztalatokkal, hátha elérjük az Old HiFi Fun Club népszerűségét ;)
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: naemmekki - 2010, Július 08, 12:11:36
A közelmúltban jutottam hozzá a Videoton EA 7386-os erősítő fekete változatához. Különbség az ezüsthöz képest csak annyi, hogy a burkolatot keresztfejű csavarokkal rögzítették:)
A hangzás véleményem szerint változatlan. Úgy tudom, hogy a fekete változatot már a gyár termelésének leállítását megelőző évben dobták csak piacra a kor "elvárt" fekete divatját követendő.
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: naemmekki - 2010, Július 08, 12:18:28
... de legyen itt szerény gyűjteményem egyik becses darabja is a legendás Orion SE-260. Kicsit zajos, kicsit kopott, de a miénk:)
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: perlaci - 2010, Július 09, 21:49:28
Az ORION dícséretére váljék, hogy a ráírt kimenő teljesítményt valóban képes leadni mivel van benne egy ménkű nehéz trafó. No pont ez az amit manapság kispórolnak. A zaj egyébként pont a nagy teljesítmény miatt alakult ki, vagyis nagy hurokerősítésre van szükség. Ha valaki meghallgatna egy nagyteljesítményű zenekari cuccot egy csendes szobában, bizony azt hinné fúj a szél és nyitva maradt az ablak. Persze el lehet tüntetni a zajt még mielőtt megszólnak kijelentésemért. Vannak trükkök de vagy nagyon költséges vagy bele fog szólni a hangzásba.
Az oriont ha a saját hangfalával használják nem is olyan zajos, mivel elég rossz hatásfokúak így a zaj elenyészik bennük.
Egyéb iránt épp most újítok fel egy megszállott úrnak 500 501 700 hangfal váltókat. Sajnos szörnyű dolgokat műveltek némelyikkel a gyárban. Ment bele minden ami épp kéznél volt.
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: naemmekki - 2010, Július 15, 23:57:19
egyetértek. Sajnos a gyár bezárása előtt -a hangdobozoknál valószínűleg- mindent beépítettek a hangváltókba amit csak találtak a raktáron. Nyilván a hangzás, vagy a minőség sokadrangú szempont volt már akkor. Volt nekem HS-480-asom is. A hangváltójában talán szintén elkó ;)
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: naemmekki - 2010, Július 16, 00:02:54
A HS-480 így nézett ki. Divatos, keskeny megjelenés. A hangja? Hagyjuk... :'(
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: naemmekki - 2010, Július 16, 00:18:45
Ezzel szemben a Videoton DC-4018 meggyőzőbb hanggal bír. Nemrég járt nálam a vájtabb fülűek közül egy haverom és meghallgatás után szerinte jobb volt mint a HS-700-as. Hmm.... A középtartományban biztosan... de nem azért mert a DC-4018 olyan különleges lenne, hanem mert a másik abban a tartományban gyengébb.  ;)
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: perlaci - 2010, Július 27, 22:57:56
Szegény VIDI Orion hajtja meg. Ott aztán van zaj. A VT dobozok jóval érzékenyebbek de kusza hangképük miatt nem kedveltem. Sok csillogó hangszóró csak úgy sziporkázott a hang  ;)
Az orionok lusta rossz hatásfoka megette az erősító alapzaját ezért gyári felállásban nem volt feltűnő. Kár, hogy a közép és magas sugárzók nagyon alul méretezettek voltak. A HS280 volt az egyetlen eltalált dobozuk. Szólt is ha raktunk bele egy csomag vattát felsteppelve a hátfalra és kicseréltük az elkót kondira. A VT nek az AKAi 3 utas doboza volt szintén ami hallgatható volt, bár kissé kevéssé ment le a mélyek felé. Aztán jöttek ezek a sokhangszórós izék. Hát szóval puffogtak csörögtek diszcózni jó vót zenehallgatásra isten ments.
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: naemmekki - 2010, Július 27, 23:35:27
Ami a hatásfokot illeti, természetesen igazad van, nekem is ez a  tapasztalatom. Ami viszont az Orion-Vidi párosítást illeti, nem biztos, hogy melléfogás volna. Nemrég járt nálam egy viszonylag magas szinten hifiző barátom és meghallgatta az Orion HS-700-asát és ezt a Vidi DC-4018-ast. Egyértelműen a Vidire voksolt, mert szerinte életszerűbb volt a hangja, tere volt stb...
Apropó HS-700... Rövidesen teszek fel képeket a hangváltó beépítésről. A hangja mindenesetre remek. Bár megvallom, amíg a "vendég" HS-500-as hangváltó volt a gyomrában, azzal sem volt rosszabb a hangja.
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: naemmekki - 2010, Július 27, 23:46:10
nem kevésbé "megszállott hifirajongó úr" volt aki képes volt az induktivitás feljavítása érdekében segédvasmagot ragasztani a tekercs közepébe... ;)
a hangja remek, ehhez nem is férhet kétség....
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: naemmekki - 2010, Július 30, 17:54:23
... és persze, ahogy tanácsoltad nem a hátfalon "lógnak" a hangváltók, hanem egészen lentre kerültek.
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: naemmekki - 2010, Július 30, 18:07:22
Az Orion HS-700-asba visszakerültek az eredeti hangváltói (na jó, a zöld tekercs nem eredeti, de szépen működik). Felhívom a figyelmet a panelra nyomtatott dátumra :P
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: naemmekki - 2010, Július 30, 18:11:17
A panel itt sem a hátfalon "lóg". A mélyhangszóró eredeti bolgár gyártmány. Felhívom a figyelmet a doboz impedanciájára (talán a hangszóró mágnesén is látszik... 8 Ohm!)
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: naemmekki - 2010, Július 30, 18:15:32
A HS-700-as hangja nekem nagyon tetszik. Telt és ellenállhatatlan mélytartománya van. A közép alig hallható, a magasak elviselhetők.... nem túl tolakodóak.
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: naemmekki - 2010, Augusztus 04, 10:11:05
...egészben így néz ki az Orion HS-700-asa. Azt mondják a 8 Ohmos kivitelből nem sok került a piacra. Igaz lehet ez?
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: perlaci - 2010, Augusztus 05, 00:00:08
Szép munka !
Remélem a mélysugárzó díszkerete nem él önálló életet, azaz van alatta egy kis gyurma, hogy ne rezonáljon.
No és mivel már össze vannak rakva adnék egy kis munkát. Érdekes jelenség, hogy ha a hangszórók fém kosarát lekötik a negatív ághoz megváltozik a hangképük. Kipróbáltam tényleg. Belegondolva szakmai szempontok alapján mindenképpen bele kell, hogy szóljon a hangszóró viselkedésébe.
Szóval az egyik oldal szétszed kis modifikáció összerak és meghallgat.
Remélem megéri majd a munkát.
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: naemmekki - 2010, Augusztus 08, 12:54:14
Laci!
Köszönöm az elismerést, nyilván a közreműködésed nélkül nem jött volna létre. Amit a 700-as és az 511-es hangváltókkal tettél mindenképpen hálás köszönet értük.
Ami az öntvénykosár  "testelését" illeti... nem tudom. Számomra egyelőre nem világos ennek a fizikai háttere. A hangkép nekem megfelelő most. Van olyan haverom aki szerint kevés a magas és középtartomány. Biztosan igaza van, de ez szerintem Orion "betegség". Ha változik ezzel a beavatkozással a hangkép, akkor feltételezem ezek a hiányosságok csökkennének. Bevallom egyelőre nem szedem szét újra. Egy kicsit sok volt a hangdoboz megbontás az utóbbi hetekben (2 db HS-700, 4 db HS-511) és szereztem némi felhámsérülést ;) kéz-alkar területen :D
Mindenesetre evidenciában tartom az ötletedet.   
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: perlaci - 2010, Augusztus 17, 00:19:41
Szia
A fémkosár földelése a parazita kapacitások miatt van hatással a hangszóró elektromos jellemzőire.  Bővebben nem részletezném mert az már elektrotechnika órák negyedéves anyaga lenne. Érdekes rajzok és szép hosszú egyenletek több változóval és mi a ...... kell ezt nekünk tanulni felkiáltással. Persze így utólag most már tudom nem volt fölösleges, persze a képletek akkor is csak könyvből mentek mindenkinek. Hasonló érdekesség mint a hangfalkábelek lélektana.
Laci
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: naemmekki - 2011, Január 02, 12:41:08
nem járt itt régóta senki... hmm.... talán kevés fórumozó birtokol hazai szerkentyűket... talán...
Na mindegy. Itt van az egyik lemezjátszóm Akai Q-310. A Videoton nagytoronyhoz kínálták bakelitlejátszónak. Direktmeghajtású és a tányérnak érezhető súlya van. A lendtömeg megjelenése mindenképpen előrelépés a lemezjátszók kiegyenlített működésében.
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: perlaci - 2011, Január 03, 23:20:38
Üdv
Egy kis pontosítás lemezjátszó ügyben.
A lendtömeg megjelenése mindenképpen előrelépés a lemezjátszók kiegyenlített működésében.
Nos ez így azért nem jó, mert az első gyaluk nehéz vastányért használtak. A könnyű műanyag tányérféleségek az egyenáramú kis magnómotoros meghajtású szerkezeteknél jött divatba spórolás véget. Ja és a motor nem bírta volna elindítani a nagy tömeget. A te gépednél ha leemeled a tányért mint súlyt és ottmarad a műanyag támaszték érdekes dolgot fogsz tapasztalni. Forgás címén rángatózva megy a tányértartó. Nos ezt egyenlíti ki a alutányér súlya. Kritikus a tömege mert, ha kevés rángat, ha sok nem indul vagy csak lassan áll be és nehezen kompenzál. Ezért is beteges ez a megoldás.
Üdv Laci
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: naemmekki - 2011, Január 08, 00:46:32
Laci! Értem én ezt. Igazán csak arra utaltam, hogy a műanyagtányéros lemezjátszók egyenáramú motorjait egy stabilizáló áramkör próbálta állandó fordulatszámon tartani, ugyanakkor a szíjcsúszás persze azért még jelen volt emellett.
Az ilyen és ehhez hasonló direkt meghajtású szerkezeteknél, viszont arra az egyszerű fizikai törvényszerűségre alapoztak, hogy a nagyobb lendtömegnek nagy a tehetetlensége is, pontosabban a tehetetlenségi nyomatéka. Magyarul a kisebb ingadozások egyszerűen képtelenek voltak megjelenni, mert a tányérnak nincs ideje leassulni és felgyorsulni sem. Az indítási nyomaték szükségképpen nagy lehet, de "bika" kis asszinkron motorjának köszönhetően kb 1 mp alatt eléri a 33,3 f/perc fordulatszámot.
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: Antoninii - 2011, Március 29, 17:20:25
Hello mindenki!
Nekem 2 darab 50 w-os 8 ohm-os Videoton hangfalam van, és ezekhez vásárolok erősitőt, és ezzel kapcsolatban van egy kérdésem. Az a helyzet hogy nem tudom hogy a Videoton 6383-as vagy esetleg 7386os erősitőjét vegyem meg. Mert én azt hallottam hogy állitólag a 6383-as jobban szól, de nem megbizható a forrás szóval nemtom hogy melyiket érné meg jobban megvenni. Mindkettőhöz azonos áron tudok hozzájutni. Akinek volt már dolga ilyen erősitőkkel kérem segitsenek. Előre is kösz a segitséget!
ui.: Azért irok mindent rövid i-vel mert külföldi a billentyűzet. És király a fórum! :D
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: perlaci - 2011, Április 07, 07:16:53
Üdv
A 6383 a régi elsőszériás aminek volt rádiós változata. Gyengéje a tuner URH egysége volt. Előnye viszonylag egyszerű és ezáltal javítható.
A második 7386 ha jól emlékszem modern dizájn de a belsőségről nem sokat tudok. Kevés készült tudtommal belőle mert aztán megszűnt a torony gyártás. Hallani hallottam de nem estem hasra tőle. Nekem az első egyszerű végfokával szebben szólt.
Laci
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: naemmekki - 2011, Szeptember 07, 22:37:51
Amíg nem volt lakásom (mert eladtam a régit és vettem egy másikat) az átmeneti idő alatt egyik barátom rábeszélt erre a fekete Orion SE-260-asra. Az ezüst alatt még jól is mutat  ;)
A fehér műszereket lehet, hogy átcserélem feketékre, minthogy mind az ezüst előlaposnak, mind a feketének léteztek fehér és fekete műszerei egyaránt. Éppen milyen volt a raktáron, amikor a sorozat készült  :D
A fekete műszerek elegánsabbak szerintem.
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: Kisszabó - 2012, Január 29, 11:09:35
Hmm - akkor had tegyem be ide is - Ha már itt csak a magyar Old Hifi kerül elő - A Videoton Preludium dobozok nekem nagyon tetszenek!
Állítólag jó hangjuk volt, de ezt majd ti megmondjátok - én sajna soha nem hallottam egyet sem élőben. Egyszer majdnem vettem egyet a régi hifimhez, de aztán drágának találtam, így elmaradt. aztán csak olyanba futottam bele, amit  SAL hangsugárzókkal már "felújítottak"
Annyit tudok még, hogy a HB1-et akarták "másolni", de mivel azt sem hallottam, így végképp nem tudom mennyire sikerült?!

Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: kekedilevi - 2012, Június 13, 11:01:50
Szeretném akkor én is bemutatni a hazai szórakoztatóelektronika néhány büszkeségét. Látom, Orion készülékek is szép számmal szerepelnek már, de az én tulajdonomban lévő típusok még nem.
Ez itt a legendás nagy Orion Hi-Fi torony. A torony lelkei(erősítő, tuner, magnó) 1984-es sorozatgyártásos szériák, ezúttal fekete kivitelben. Az 1984-es tornyoknak a magnója egy továbbfejlesztett darab, amit Orion SM-250B névvel láttak el. A változás annyi, hogy a mechanikus kapcsolókat lecserélték elektronikusra, illetve ellátták egy plusz 7.-ik gombbal is.
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: kekedilevi - 2012, Június 13, 11:11:39
A hangfalak természetesen a HS 500-asok. Középbarna színűek és 8 ohmosak. Talán az orionok leginkább eltalált típusa, ennek ellenére a Hifi Magazin kisebb testvérét, a HS 280-ast tartotta jobbnak.
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: kekedilevi - 2012, Június 13, 11:23:29
Érdemes egy kis plusz csillapítóanyagot tenni még bele, ez esetben házi vatta került bele, hallhatóan változik a hangfal hangja pozitív irányba. Ezen felül érdemes a régi elektrolit kondenzátorokat kicserélgetni minőségibb bipoláris kondenzátorokra, mivel az elko-k nem is igazából hangváltókba valók, illetve könnyen kiszáradnak már 30 év elteltével. A hangszórókészletet illetően, mindenből egy db van benne: a magas: HD25 dóm(vigyázni kell velük, mert könnyen szeretnek ezek "elszállni" nagy terhelésnél. Közép: MD40 dóm(kék BASF fóliás az enyémben, amire 1982-től álltak rá, mivel a korábbi fehér fóliás közepek igen rossz hangkarakterrel bírtak. Mély: LA 1231 (bolgár gyártmányok, az alu kosarat leszámítva elég rossz paraméterekkel rendelkeznek, viszonylag lassúak, a vászonszél rossz engedékenysége miatt, a középpontosítása sem épp a legjobb, ami a középtartományba is behoz egy elég csúnya torzítást, ezt mérte is a HFM 3. harmonikus torzítás) A váltó szerintem nem annyira rossz, mint amilyennek leírják, bár egyesek szerint ez is tervezésmentes.
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: kekedilevi - 2012, Június 13, 12:01:57
Akkor nézzük meg közelebbről a torony lelkeit is. Az erősítő(legalulról) Orion SE-260 sztereó erősítő. 60W szinuszos, 80W zenei teljesítmény. Relés védelem, magas-mély hangszínszabályzás, ami külön kapcsolható is, fiziológia(loudness) kapcsoló, magas-mély szűrők is vannak benne. 4 hangfal csatlakoztatható rá, ugyanolyan csíptetős csatlakozókkal, amilyen a hangfalakon is van. Analóg VU méter kivezérlésjelző. Benne egy elég terebélyes toroid trafó, amin sikerült az 1984-es szériákon javítani. Ugyanis a korábbi gyártmányokban volt egy érdekes gerjedés, ami az előfokra hatott ki, onnan került a végfokokba tovább és végül a hangfalakon keresztül visszahallható volt. Ez viszont teljesen zajmentes. Nekem elég tetszetős a belső kialakítása, precizitás jellemzi, nincs zsúfoltság, könnyen átlátható/javítható. És egyszerű is. Nézzük tovább: Orion ST-240 sztereó tuner. Két normás URH sáv. Ez volt az orion torony legdrágább része. A magyaroktól szokatlan precizitás jellemzi, ahogy a HFM is vizsgálta, "egyszerűen mindent tud, amit egy rádiónak tudnia kell". csak néhány funkció: AM-FM kapcsoló, sztereó-monó kapcsoló, Afc, azaz olyan funkció ami a sávot kiszélesíti, zajzár, kézi és programválasztó memória. Rendkívül szelektív és érzékeny. Gyengébb antennával is rendkívül jól foghatók az állomások. 8 szenzoros előválasztó programozója van, amely csak FM-en használható.(érdekes, hogy a TV készülékekbe ugyanezt a programválasztót építették, tipikus Orion megoldás) Külön hangerőszabályzója van a fejhallgatóhoz, ez egy elég ügyes megoldás, mivel erősítő nélkül is használható fejhallgatóról a készülék amin a hangerőt is lehet szabályozni. Szintén analóg VU méteres kijelzők: Jelszint mérő, illetve Hangolás kijelző. Érdekes, hogy az enyémen ez angol nyelven van: Signal, illetve Tunning. Nos, ahány készülék volt annyiféle VU méter lappal látták el ezeket, Láttam már fehér színűt, ez fekete színű, Fehér és feketén belül másféle rajzolatú skála rajta, de még ezek szerint a szavak nyelve is változó volt. De ami a legfontosabb és lényegesebb, hogy nagyon jó hangú ez a rádió, ami még a mai napig megállja a helyét. A harmadik része a magnó(deck) Orion SM-250B. Ahogy korábban említettem már, a kapcsolók elektonikus mágneskapcsolókra lettek felváltva. A "kazetta ki" illetve "stop" gomb is külön lett véve. A mechanikája nem változott, japán stabil ALPS mechanika jellemzi. Háromféle előmágnesezési lehetőség: FE, Metal, CRO2 Úgy tudom, a nullszériásokon még nem volt Metal előmágnesezés, amit a HFM is hiányolt. Egy érdekes funkciója is van, ez pedig a zajcsökkentő, ami drasztikusan csökkentis is a "sistergést". Én azt mondom, jó is a zajcsökkentő, meg nem is. Szintén analóg VU méter kijelzők, ami felvételnél és lejátszásnál is jelzi a két oldal egyformaságát, ami az alatta lévő 2 potméterrel állítható. Ezek egyben a fejhallgatónál hangerőszabályzók is. A VU méterek alatt még plusz ledes kivezérlés jelzők 0db, +4db, +8db. Két mikrofon csatlakoztatási lehetőség továbbá. Azt kell hogy mondjam, régen kimagasló magnó volt, ma már középosztályú, de ettől függetlenül Metál és krómoxid kazetták lejátszásánál kevés magnó veri meg.
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: kekedilevi - 2012, Június 13, 12:04:45
Ez a torony nem az enyém, de így néz ki az 1982-es ezüst kivitelű torony.
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: kekedilevi - 2012, Június 13, 12:13:54
Sok minden látható a képen, de ami lényeges, az a kis Orion torony(SE 1025, ST 1025, SM 1025B), illetve a kisebbik hangfalak hozzá, a HS-282-esek. Az erősítő kétféle kivitelben is készült, SE 1025, és a későbbi az SE 1025B, ami azt jelenti, hogy későbbit, azaz a "B"-t tranzisztoros végfokokkal építették, a korábbit pedig IC-kkel. Az tranzisztoros azért szerencsésebb, mert könnyen pótolhatók a tranzisztorok bele, ellenben az IC-ket már réges-régen nem gyártják, ezért lehetetlen pótolni , ha ilyen problémája adódna. A hangfalakról annyit kell tudni, hogy szinte majdnem azonos a korábbi testvérével, a HS 280-nal. A hangszórókészletét tekintve egyezik, csupán lényegesen egyszerűbb váltója van, illetve nem levehető az előlapja, a vászont rátűzdelték, illetve ragasztották(költségcsökkentés jelei) A HS 282 hangja??? hagyjuk.......... :D
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: mishow - 2012, Június 13, 14:52:02
Ez a torony nem az enyém, de így néz ki az 1982-es ezüst kivitelű torony
.... leszámítva, hogy a deck új depréz műszereket (szvsz Pio CT-506) a tuner pedig zöld skálavilágítást kapott ....

A Tiéd szép gyűjtemény, gratula hozzá! Sajnos az Orion (és a Vidi) egyik legnagyobb rákfenéje az alkatrész ellátás volt. Egy-egy szériába azt raktak, ami épp volt. Így aztán készültek brutál jó és "futottak-még" termékek is.
De a felrakott képekért adom az első karmádat, és üdvözöllek a fórumon!
 
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: kekedilevi - 2012, Június 13, 15:30:23
Köszönöm az elismerő szavakat, és én örülök, hogy megoszthattam másokkal is ezeket a készülékeket, akik talán nem ismerik még, vagy már elfeledték, hogy honnan is indult Magyarországon a Hi-Fi......... :)
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: kekedilevi - 2012, Június 13, 20:35:53
Ez a videoton nagy torony sem az enyém, hanem egy ismerősömé, de gondoltam ennek akkor is itt a helye, mivel ez így teljesen kompletten elég ritka. Szerintem a képek önmagukért beszélnek. Ez még a régi, első nagy videoton torony, aminek az erősítője, és a hangfala 4 ohmos a későbbiekkel ellentétben.
Az alábbi elemekből áll:
Videoton EA 6380-S
Videoton RT 6300-S
Akai CS-MO2
Akai AP D33
Videoton SA-4(állvány)
Videoton DC 2540A
Ez a hangfal elég ritka manapság már, a 8 ohmos DC 2550A-kal gyakran összefutni még, de a 4 ohmos DC 2540A már nehezen meglelhető.
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: frank - 2012, Június 14, 08:53:47
Érdemes egy kis plusz csillapítóanyagot tenni még bele, ez esetben házi vatta került bele, hallhatóan változik a hangfal hangja pozitív irányba.

Szia!

Nekem volt Sanyo SX 340 néven futó HS 282-es dobozom. Azzal átéltem a vattázás hangjavító hatását, de még úgy is huppogott, döngött. Annak a doboznak a hátfala egyben levehető volt, hogy egyforma legyen egyszer egyikbe, utána a máskiba próbáltam alkalmanként ugyanannyi  vattát adagolni.  Aztán gondolom amikor talpraállítottam szépen összezuhant az egész. Az Orion komplett minitornyot szolgálta ki a HS 9-es dobozok után. :)
A bár kép a 284-esről készült, a Sanyo is pont ilyen kongóan ütes volt belül. ???
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: mishow - 2012, Június 14, 09:09:25
Nekem volt Sanyo SX 340 néven futó HS 282-es dobozom. Azzal átéltem a vattázás hangjavító hatását, de még úgy is huppogott, döngött.
Az már nem volt az igazi. Valójában a "kék" 280, 500, 501 szólt csak jól, főleg ha az ember egy jó szériát fogott ki!
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: frank - 2012, Június 14, 09:28:40
Az már nem volt az igazi. Valójában a "kék" 280, 500, 501 szólt csak jól, főleg ha az ember egy jó szériát fogott ki!

Tudom, de nekem csak emez volt, így csak arról írhatok. Na megyek iszom egy kávét. További szép napot!
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: kekedilevi - 2012, Június 14, 09:46:42
Nos igen, ezekkel a dobozokkal sajnos nem lehet semmit sem kezdeni(280, 282, 288, 284.....és az egyéb sanyo néven futatott külföldi exportra szánt hasonló orion doboz) Egyszerűen nem lehet semmiféle módon elegendő, és persze megfelelő mélyet kihozni belőlük. Én is rengeteget kísérletezgettem már a 282-eseimmel, új váltó, vattázás....stb de mindhiába. Sajnos azt kell hogy mondjam, ezek a dobozok esetében jobb, ha csak a gyári kevés csillapítóját hagyjuk bennük, mert csak így lehet valamennyi mélyet kicsalni belőlük. :(
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: Snipi - 2012, Június 14, 09:47:22
Sziasztok!

Valaki kérdezte itt előzőekben, hogy a Videoton Preludium milyen hangsugárzó volt.
Nekem volt 1 pár belőle, mégpedig különleges, mert annó egy ismerőstől vettem aki a Videoton gyárban volt az egyik nagyfőnök és így 1 pár válogatott Preludiumot kaptam. Előtte egy pár Mordaunt-Short MS20 hangsugárzóm volt (80-as évek eleje-közepe zárt rendszerű doboz) annál jobban szólt valamivel.
Akkoriban még nem voltam annyira vájtfülü, lévén még fiatal, és akkoriban egyrészt még fontosabb dolgok foglalkoztattak a hifizésnél (haverok, csajok, bulizás stb.) meg inkább csak zene volt a lényeg még nem volt az a "leülős" zenehallgatós korszak. Szóval akkor jó volt. Majd a 90-es évek legelején beindult a "leülős" zenehallgatós korszakom (nősülés gyerek stb.) és akkor nagyon gyorsam megváltam a Preludiumoktól. :)
Lett helyette egy pár KEF Carlton III dobozom. És hát ég és föld volt. Ma már a KEF hangszórót sem szeretném "viszontlátni" de ez már más tészta.
Szóval véleményem szerint a Preludium egy ilyen "hétköznapi" zenélésre - szóljon valami - alkalmas. sőt kiváló, de az elmélyült "odafigyelős" beleélős zenehallgatásra - legalábbis számomra - nem való.
Hát kb. ennyi.
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: kekedilevi - 2012, Június 14, 10:08:50
Érdekes dolgok ezek a személyes tapasztalatok és vélemények, és igen, kinek mi áll közelebb a füléhez, avagy távolabb. Nekem személy szerint nem volt még szerencsém a Preludiumot hallani, annak is B32-je volt a jobb. De a nagy többség szerint ez volt a nyolcvanas évek, sőt Magyarország legjobb hangfala, fölénnyel verve az összes Oriont. És még ezek mellett a Videotonnak a kis pici Minimaxa volt nagyon jó. A Preludium sikere azért volt lehetséges, mert külföldi Vifa hangszórókkal készítették, amelyek paraméterei alapján jóval följebb volt a magyar hangszóróknál. Az angol Heybrook HB 1-2 volt a minta. Viszont úgy hallottam a híres Heybrook-hoz képest a magyarok Preludiuma még jobb volt, ugyanis sikerült a váltót úgy módosítani, hogy a magas tartományban lévő hibákat kiküszöbölték. :)
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: frank - 2012, Június 14, 10:48:10
ugyanis sikerült a váltót úgy módosítani, hogy a magas tartományban lévő hibákat kiküszöbölték. :)

Hát, ha csak ott lettek volna hibái a HB1-nek.  ??? De az is lehet, hogy rossz helyen, és rossz körülmények között hallottam őket. Nekem nem jött be.
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: mishow - 2012, Június 14, 11:40:20
Valaki kérdezte itt előzőekben, hogy a Videoton Preludium milyen hangsugárzó volt
Röviden: xar!
Hosszabban: Igaz, hogy ugyanaz a Vifa hszórókészlet volt benne, mint a HB1-ben, de a dobozt és a keresztváltót sikerült úgy méretezni, hogy a HB1 minden erényét tönkretegyék vele.
Nekem volt, unalmas, sávhatárolt, "punnyadt" hang - alig vártam, h eladhassam.
A magyar dobozok közül nálam a HS501 volt a nyerő, és - jól hallható hibái ellenére - több párat is elhasználtam a Vidi 2050e-ből. Félreértések elkerülésére: soha semmi bajuk nem volt, csak családon belül "elkunyizták" őket. Ma is van még egy pár belőlük, újra peremezve.
 
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: kekedilevi - 2012, Június 14, 11:55:13
Nekem is a Videoton DC sorozatai közül a kis 2050E a legmegnyerőbb, szépen kinyílik, van tere, színpadképe, bár valóban belül azt sem gondolták át a legjobban, de nekem így is szerethető darabok, az összes többi nagyobb DC-t megveri. 2550A? 3010A/3011A? DCR 3090? Döngetésre, discózásra jók, egyéb zenei stílusok hallgatására sajnos nem. Az Orion minden hibáik ellenére jobb dobozokat rakott össze.
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: Snipi - 2012, Június 14, 13:57:51
Nekem van egy nagyon jó ismerősöm Győrben aki a 80-as években az Orion HS 280-as hangszórókészletével az adott kor és körülményekhez képest egy egész épkézláb dobozt tudott csinálni. Ott hallottam először stúdiómagnóról meghajtva hifit. Mai napig meghatározó élményem volt. (Lehettem úgy 15-16 éves talán)
Egyébként ez az illető a mai napig hangszórókkal foglalkozik és bár nem az én ízlésem szerinti hangszórókat épít (nekem kicsit középhangkiemelős az ő hangképe) ettől függetlenül (vagy tán éppen ezért :) ) egy elismert szaktekintély a szakmában.
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: kekedilevi - 2012, Június 14, 14:30:12
Nem feltétlen rossz irány az, ha "középkiemelős", hiszen egy jó hangfal biztos alapja a zenéhez egy jó középtartomány. Persze, azért a régi orion hangfalakra jellemző volt a kicsit harsány, kiemelős középhang, ettől függetlenül jó hangfalak az orionok. Nagy probléma lett manapság az, hogy az új kétutas hangfalak megjelenésével, melyekben vadállat basszusos mélyek és sikító piezo magasak vannak, az emberek többsége ezt gondolja a "jónak", hiszen a zene amit hallgatnak az ütős basszust, és a jól terhelhető élénk magasat kívánja. Ami már egyre inkább feledésbe merül, az a biztos, jó középhang, hiszen a legtöbb hangszer/szólam ami létezik, ezen a tartományon jelenik meg, az emberi beszéd és énekhangok mellett. A Hi-Fi pedig főként erről szólt/szól még most is. Szóval sajnálatos módon a Hi-Fi idejétmúlt, kezd kiveszni a közhasználatból, és csak kevesen értékelik. Persze olyanok, mint pl. Ön is, akik hallottak egy igazi hi-fi hangfalat(hs 280) valóban egy feledhetetlen élményt nyújtott, hiszen teljesen más világ. És sajnos már csak mi, néhányan tudjuk, ismerjük ezt az élményt, amit a Hi-FI nyújt.
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: frank - 2012, Június 14, 15:23:04
Hm, érdekes gondolatok.
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: Snipi - 2012, Június 15, 09:44:30
Hát nem is tudom. Én az Orion Hs 280 messze nem tartom hifi hangfalnak. Szerintem abban az időben az Orion-ok közül talán a HS-400 volt ami még hallgatható volt, de az sem volt túl jó.
Nekem akkoriban valami Vidi hangfalam volt, talán Saphir már nem emlékszem, de aztán rámmosolygott a szerencse, mert a bizományi áruházban találtunk egy KEF Cantor III típusú monitort amit aránylag olcsó pénzért megvettünk, és igaz, hogy az egyik magasa ki volt menve, de az  ki lett cseréltetve (amit csodák csodájára a gyár INGYEN kicserélt) és aztán amikor lett egy ilyen hangfalam (mármint jó magassal mindkét oldalon) és volt hozzá egy quad 405 utánépítésem kezdtem el azon gondolkodni, hogy akkor most hogy is van ez a Videoton meg Orion és akkor ez most vicc vagy játék vagy mi ez, hiszen ez a kis KEF doboz annyival jobb volt mindennél amit addig magyar terméket hallottam, hogy azt alig akartuk elhinni. Háát szóval kb. ennyi.
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: Snipi - 2012, Június 15, 09:50:19
A kozépkiemelésről : én magam jelenleg Bowers & Wilkins fan vagyok, bár az újabb típusaik szerintem sem jók már, és amikor a régi B&W-met újabbra akartam cserélni (még a régi is megvan, nem volt szívem megválni tőle) és kerestem a megfelelőt többek között meghallgattam a Nautilus 804-et ami az említett középkiemelés betegségében szenvedett. Itt nem arról van szó, hogy szép közepe van, hanem hogy tolakodó. Szinte már zavaró. Számomra ilyenek általában a JBL dobozok (jó azok más sebekből is véreznek) és az AKG fejhallgatók (tisztelet a kivételnek). Úgyhogy itt szerintem igazából nem az a helyzet, hogy egészséges középtartománya van, hanem hogy kissé túlforszírozott és már-már zavaról.
Viszont azzal messzemenőkig egyetértek, hogy manapság ez a telemény-telemagas hangkép nagyon jellemző.
A baj ezzel csak annyi, hogy igaz, hogy vannak mélyek meg magasak dögivel, csak sajnos egy dolog hiányzik az ilyen készülékek interpretálásából : a zene.
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: kekedilevi - 2012, Június 15, 10:06:53
Nos igen, valóban számomra sem a "zenét" jelentik már ezek a hangfalak. Régen egy magyar ember számára a "Hi-Fi"-t az Orionok/Videotonok jelentették(volt még a BEAG, de az inkább hangosításra, a jobb készülékeik meg nem a nagyközönség részére voltak).Akkor is voltak jobbak, egyes külföldiek, csak azok ritkák voltak és drágák.Az Orion/Videoton is belépőszintű Hi-Fi volt, de volt legalább valami a számunkra, és megtanította, honnan indul a Hi-Fi.

A középkiemelés sok hangfal hibája is, ezek többnyire tervezési hibák, és alapvető hiányosságok, ahogy az Orion HS 500-nak a kék MD40 középsugárzóján 14kHz-nél van egy jókora kiemelés a váltó hibáiból adódóan. Ma már ezek nem is mérvadóak, és ez csak a mai "technika" gyalázata, hogy a "minihifik", filléres musiccenterek, meg ilyen-olyan disco hangfalak ezek a 30 éves készülékek alatt teljesítenek bőven. :'(
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: Snipi - 2012, Június 15, 10:16:11
A mai mini-hifikről vagy jót vagy semmit. Maradjunk a semminél. :)

Nos egyébként az általam említett ismerősöm nem azért csinál - számomra - középkiemelős hangsugárzókat mert nem ért hozzá vagy tervezési hibából, hanem pusztán azért mert neki ez tetszik, és ő úgy gondolja hogy ez a jó. Szó se róla biztos sok embernek tetszik, és talán még én is meg tudnám szokni, és talán még igaza is van, de én már egy öreg begyöpösödött ízléssel rendelkező vén hifista vagyok, én már csak azt szeretem ha a középtartomány nem tolakodik bele a pofámba és rontja el ezzel számomra az összképet.
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: kekedilevi - 2012, Június 15, 10:29:14
Ki hogy szereti, ízlés és hallás kérdése. Bevallom, én is szeretem az Orionok kissé "kukorékoló" közepét, lehet mert én is hozzászoktam már. Vannak, akik szerint egy hangfal sítusfüggő, melyik milyen zenére való, mások szerint ez hülyeség, mert egy jó hangfalnak egyformán kell teljesítenie minden zenében, ha pedig nem így működik, akkor már válogatós a hangfal, és valahol kiemelések vannak, vagy a magasnál, középnél és mélynél. Nos nem tudom mi az igaz. Én úgy vagyok elsősorban ezzel, hogy először mindenki döntse el milyen zenére kell a hangfal, és utána válogasson mindenki, "kinek mi a jó" elvvel.
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: Joxy21 - 2012, November 20, 22:03:57
Üdv mindenkinek, van egy problémám. Hozzám került egy pár orion HS-501-es hangfal, hangszórókkal és kiszedve belőle a hangváltó, amit javítani kellett. Megjavítottam, viszont nem tudom, hogy melyik hangszóróra melyik kimenetet kellene kötnöm. Van egy leírásom, de nem tudom pontos-e. Remélem tud valaki nekem segíteni

26. kimenet - magas pozitív
23. kimenet - magas negatív
30. kimenet - közép pozitív
25. kimenet - közép negatív
24. kimenet - mély pozitív
29. kimenet - mély negatív
27. 28. - led (ez egyértelmű)

jó ez a leírás? Köszönöm
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: kekedilevi - 2012, November 21, 12:04:26
Ahogy nézem, szerintem minden rendben lesz, de ne ragaszkodj csak a jelölésekhez, ha minden hangszóró szól, akkor nincs elkötve egyik sem, illetve lehet azt hallani is, hogy az egyes hangszórók a megfelelő szűrőkhöz lettek-e illesztve. De a nyáklapon a kapcsolást is lehet követni, és kikövetkeztetni mi hova való. :)
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: kekedilevi - 2013, Február 07, 19:04:23
Itt a következő magyar Hi-Fi legenda, ami nem pusztán híres, hanem rá is szolgál hírnevére képességeivel. Ez nem más, mint a Videoton Minimax. Gyártásukat valamikor 1969-ben kezdték, és egészen a 70-es évek végéig gyártották. Az enyém pontos típusa DT-132E, mert létezett ebből több változat is. Ez a 3. széria, Minimax 3-as névre hallgat, ferritmágneses, létezett Alnico mágnessel szerelt sorozat is.
2 utas kivitel.
Impedancia: 4 ohm
Névleges terhelhetőség: 15 W
Zenei terhelhetőség: 20 W
Frekvenciaátvitel: 45-20000 Hz................ami ugyan a valóságban nem ennyi, de ettől függetlenül nincs hiányérzete az embernek. Rétegelt lemez, különféle mintázatokkal készítették, fényesre lakkozva. Hangszórók: HA 13/13K, HD 10/8K.
Exportálták is, néhány száz párat Angliába, és Kanadába is szállítottak. Egy angol bemutatón, ezt a kis magyar hangsugárzót hozták ki a legjobbnak. Ezek a szériák azonban 8 ohmos változatok voltak, sajnos itthon nagyon ritkán fordulnak elő.

Személyes tapasztalatok a hangjáról: Nos röviden, tömören, hihetetlen térhangzás, kis dobozok létére megdöbbentően képes lemenni mélyre, no jó, azért ez csak kb. 75 Hz falhoz közel állítva kisebb szobában. :-) A középtartomány színezetlensége és tisztasága megrendítő, ugyan van egy pici kiemelése 1 khz-en a HD 10/8K miatt, és egy pici kioltás a keresztezési frekvencián, de egy kis váltó manipulálással rendbe hozható. A magas hangoknál picit hiányzik a legfelső oktáv, de erényei elfeledtetik hallgatás közben. Már több, mint 40 éves, de még mindig képes olyan minőséget adni a vájt fülűeknek, ami még manapság is tiszteletet parancsol.

A képen még látható, a hozzá készült Videoton R5932-es rádióerősítő, 1971-es, akár a Minimaxok is.    Négy elektroncsővel, 23 tranzisztorral és 18 diódával működő, váltóáramú hálózati sztereó-vevőkészülék 3 AM (R-K-H) és egy FM (URH) hullámsávval, modern vonalú fényezett faházban. Elődjének végfoka még csöves volt, ez már a hibrid, germánium tranzisztoros felépítésű. (hátrányára) Igazi gyűjtői darab.
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: naemmekki - 2014, Augusztus 08, 17:28:41
...Levi! Ez egy "kapitális" példány, az biztos. Négy évtized és még mindig micsoda külső! Valóban egy gyűjtői darab, ehhez nem fér kétség. A hangja szerintem még ma is maga mögé parancsol jónéhány nevesebb külföldi márkát. Gratulálok hozzá, gyönyörű!
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: kekedilevi - 2014, Augusztus 08, 17:56:15
Köszönöm, igen korukhoz képest még most is kiváló darabok, és megállják a helyüket. Kár hogy ennek vége szakadt....kit tudja, hogy ma hol tartana a magyar szórakoztatóelektronika gyártás, ha még lenne.....
(van azért, pl Pointe, Univox.....stb de ezek már nem azt a réteget célozzák meg, mint régen az Orion vagy a Videoton)
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: naemmekki - 2016, Február 25, 21:00:16
Videoton DC 4018
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: Vidton - 2016, Szeptember 27, 15:35:07
Hellosztok!

Van nekem két ilyen Videoton R5932-es jó állapotban lévő retro rádió(erősítő)m. És az egyiket el akarnám majd valakinek adni. (szerintem épp itt a hifipiacon, az apró részlegben lesz majd meghirdetve) De azért még előtte meg akarom kérdezni, hogy szerintetek pénzben kb. mennyit érhet ma egy ilyen? Nyilván nem 2 fillért. ;D Elég pozitív óla az összkép.

Egyébként találtam is itt róla valamit hozzászólás formájában már az egyik Fórumtagtól, idelinkelem azt is (2. rész lesz a vége felé):
http://forum.hifipiac.hu/altalanos-beszelgetesek/magyar-old-hifi-fun-club/msg55827/#msg55827 (http://forum.hifipiac.hu/altalanos-beszelgetesek/magyar-old-hifi-fun-club/msg55827/#msg55827)

Szóval a képeken szereplő van nekem is, csak nekem hangfalak nélkül, de maga a szerkezet ugyanaz. Privát üzenetet is fogadok, ha úgy jobb valakinek, de akár itt is lehet válaszolni.

Köszönöm, aki segít. :)
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: nevem.j - 2017, Szeptember 04, 17:11:51
Üdv mindenkinek!

Egy atalakitast szeretek közölni,asoknak, akik esetleg a meg öregedett HS 280-asokat hasznaljak.
Csatolm a rajzot.
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: nevem.j - 2017, November 08, 17:20:11
Egy kibövitett valtozat az elözö hoza szolashoz
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: nevem.j - 2018, Január 21, 00:19:56
A valto javitott fazismenetel
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: nevem.j - 2018, Március 03, 16:17:26
Egy negyedik valtozat.
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: nevem.j - 2018, Március 29, 03:36:46

A vegleges valtozat
Cím: Re:magyar Old HiFi Fun Club
Írta: nevem.j - 2019, Január 13, 05:00:06

A vegleges valtozat
Cím: college sex party
Írta: aapedlek - 2019, Február 02, 10:15:05
CLICK ON THE BANNER!
(http://projectgold.ru/img/progect13.jpg) (http://projectgold.ru/progect13.htm)
 
 
In fact...and I'm not soliciting,free teen tiny tit " he said flashing a pleasant smile her way. "I'd be willing to compensate you for your time this evening if you'd care to spend it with me.""How long and how much?" she asked without emotion."Again,nfl playoffs cheerleader  hypothetically speaking and making no statement about how we would spend our time together,anime lick pussy  I'd say $5,naked cartoon porn 000 for two hours would be reasonable.""And where would we go?" she asked matter of factly."I have a suite right here in this hotel.All I can tell you is err on the side of caution."***************Luke Miller was not only a college graduate,red hot sex the kama sutra way  but he was a lawyer who'd passed the bar.
 
CLICK ON THE BANNER!
(http://projectgold.ru/buy.png) (http://projectgold.ru/progect13.htm)
 
READ MORE
lesbo sex pic
VCHOK M8 4.5 inch Android 5.1 4G Smartphone MTK6735 Quad Core IP68 Waterproof NFC SOS 16GB ROM 13.0MP Camera 275.39$  (http://projectgold.ru/2016/02/26/vchok-m8-4-5-inch-android-5-1-4g-smartphone-mtk6735-quad-core-ip68-waterproof-nfc-sos-16gb-rom-13-0mp-camera-275-39-2/)
older mature lesbian
anal asian double
cam girl pakistani teen web
big tit young
drawing of spankings (http://bbs.aizhi.co/forum.php?mod=viewthread&tid=3116388&extra=)
 
 
CLICK ON THE BANNER!
(http://projectgold.ru/img/adaliimg_e/1.jpg) (http://projectgold.ru/adsserpxeila.htm)
 
I'll make sure to let you know at least a day in advance if you need to look like a princess,pussy cat doll video  Little Red Riding Hood,cruiser milf old  a secretary,female sex position  or something in between.""I can hardly wait,ford lita naked (https://l200-club.ru/memberlist.php?mode=viewprofile&u=978) " Autumn said dryly.****************************************************************************************************"Why is it you spend half as much time studying as I do and yet get better grades?"Autumn didn't really hear anything her roommate said so rather than answer her she asked her own question. "Do you think I'm a sociopath?""What?"Autumn sat up straight,chat lesbian teen  turned around and looked right at her. "Do you think I could be a sociopath?""Where the hell is that coming from?" Her roommate,girl gone wild bus  Daphne Parks,laidlaw school bus  was also a third-year law student and she really did spend a lot more time studying than Autumn and on a good day,kelly r sex tape watch (http://forum.100p-f.ru/memberlist.php?mode=viewprofile&u=2251)  that meant getting a 'B' for all her effort."They say sociopaths don't feel anything.Lucky for him,stacie orrico i could be the one (http://forum.gayfunhk.com/space.php?uid=26179)  her mom was a football fanatic."It's about time you guys showed up" She grabbed her coat and gloves,solo jack off  picked up her purse and gave her daughter a quick hug. "You look beautiful,hot underage (http://forum.brosephs.org/viewtopic.php?f=6&t=66018)  honey And your father looks very dashing in his tux.In fact,girl gone wild bus  I'm kind of on a hiatus from the dating scene and I have to tell you Mags,candy girl in life stripper unlikely year  it's been pretty great."Maggie tried to smile but just couldn't gin one up. "I guess for someone like yourself it might actually be nice to have a break from having beautiful,large erect penis (http://gilservis.maglan.ru/user/uapedNok/)  young girls fawning all over you all the time."Luke polished a few glasses while he talked and told Maggie,free hardcore sex thumbnail gallery  "They still do the fawning and the throwing,gay.com muscle nude (http://forum.lgbti.mk/memberlist.php?mode=viewprofile&u=4420)  I just don't do the catching.They lived in the same house,short skinny girl  but they lived in very different worlds.After all,pussy small tit (https://dieselboards.vbulletin.net/forum/general-nutrition/23335-topless-girl-pic)  it was a highly-respected profession,blonde fuck throat  lawyer jokes aside.Law school had been easy for him.They sloshed their cups of beer and drank up just as the tight end held on to a pass and ran for a first down."Now that's what I'm talkin' about"Even though Seattle was up 31-17 with two minutes to go,clitoris masturbation  neither of them would ever leave early.Talk about opposites attracting,2pcs feminine hygiene products vagina care lady menstrual cup alternative tampons medical silicone cup free shipping 1.99$ (http://baridasari.ru/adoneali/2pcs_feminine_hygiene_products_vagina_care_lady_me6d.html)  right?"There were a few chuckles from those familiar with the unlikely pairing of a liberal Democrat and a very conservative Republican.God,AGM X1 4G Phablet-340.99 $  (http://projectgold.ru/2017/03/06/agm-x1-4g-phablet-340-99/)  I love football"As they pulled into their upscale neighborhood,free gay chat rooms  Justin noticed the lights first. "The cops are up ahead.""Oh,movie star pussy  we've had two break-ins here in the last six months.