In memoriam Luciano Pavarotti

[Snipi]

Tudom, hogy ez a téma nem hifi, de - mint remélem sokan mások - én is inkább a zene kedvéért hallgatok hifit, és nem a hifi kedvéért zenét.
Ha nem is megdöbbenve (sajnos számítani lehetett rá) de szomorúan vettem tudomásul, hogy az általam legjobb férfiénekesnek tartott ember meghalt. Én aki nem szeretem az operát (a nõi szoprán énekhang számomra fizikai fájdalamat okoz) mondom ezt, mert Pavarotti volt az az ember aki miatt mégiscsak hallgattam ilyen jellegü zenét. (Mármint amit õ énekelt.) És tartok tõle (vagy inkább örülnék neki) hogy ezzel sokan mások is így vannak (voltak.)
Nem akarok egyetlen nagy énekest ledegradálni, de az biztos, hogyha Pavarotti megszólalt az egybõl lehetett tudni ,hogy õ az annyira különleges volt a hangja. Én sajnos Carusót nem hallottam énekelni (legalább is úgy nem hogy tudtam hogy õ énekel) így nem tudom hogy neki milyen hangja volt, (meg biztos sok mást se), de számomra Pavarotti jelentette AZ énekhangot.

Szóval a sok hifizés közben meg kell emlékezni errõl az emberrõl, aki (persze a többiekkel együtt) értelmet adott annak a fogalomnak, hogy kultúrált zenehallgatás.

[istvan01]

Pavarotti-nak óriási érdeme van az opera, mint mûfaj népszerûsítésben, olyan idõkben, amikor a zenevilágot elárasztják a gépekkel automatizált mûanyag zenék. A három tenor külön-külön már nagyon sokat szerepelt és bizonyított, amikor újítottak, az operát sikeresen vegyítették a show világával, olyanokkal is megszerették ezt a fajta zenét, akik korábban az operát a rádióban eltekerték. Nekem úgy tûnik Snipi te is Pavarotti segítségével lépted meg az elsõ lépést az operák felé, mondom ezt annak ellenére, hogy még nem szereted a mûfajt.
 
Nekem nem õ segítette az elsõ nagy lépést az olasz operákkal, hanem Gregor József, Kincses Veronika, Rost Andrea és legnagyobb hatással Cecilia Bartoli, akit egyébként sokan ki nem állhatnak az opera rajongók közöl sem.

Béke poraira és becsüljük meg az opera mûfaj még élõ nagyjait is.

[petimre]

Sziasztok!

Én nem vagyok opera rajongó, s nem is járok operába, de Pavarotti-t mélyen, s nagyon tiszteltem, igen, szerintem is könnyû volt felismerni ha õ énekelt, annyira egyedi volt!

Az pedig fõleg megdöbbentett, mikor popénekesekkel együtt szerepelt, pl. Gerorge Michaele-l egy koncerten, fantasztikus volt!

Béke poraira,

Egy világnak fog hiányozni, s egy világgal lett kevesebb földi létünk...

Imi

[barcikaikampi]

Tiszteletem az uraknak.

Én kimondottan nem szeretem az operát..ez a koromból adódik..mivel 25 vagyok.

Viszont nagyon szeretem az igényes énekeseket, illetve zenéket.. ezért pavarottit nagyon szeretem ( szerettem ) õ egy legenda már most..és nemtudom hogy lessz e még ekkora ember ebben a mûfajban

Tényleg úgy van...ha õ nincs..nem is ismerem az operát :blush:  De teljesen mindeggy szerintem..mert ha trance zenébe énekelt volna ott is feltette volna a mércét...Szóval zseniális mûvész volt.

[csikar]

Engem is szíven ütött halálának híre. Szerintem a 20. és 21. század legnagyobb tenorja távozott.

Valahol legbelül nem foglalkozom ("elfelejtek" foglalkozni) mások öregedésével (csak a magaméval törõdöm). Így - különösen az ilyen kvalitású emberek esetén - úgy "hiszem", hogy (általam legalább is) beláthatatlan ideig, örökké élnek és dolgoznak. A mi örömünkre, gyönyörûségünkre. Ezért lepett meg az is, amikor meghallottam, hogy már 71 éves. Õ lenne ennyi idõs? Hiszen fölötte megállt az idõ...!

Sajnos nem így van. Õ sem lehetett örökéletû, pedig megérdemelte volna. Távozása óriási veszteség.

[Tamás00]

Tisztelt Uraim!

Nagyon örülök, hogy indult egy ilyen topic, külön gratula ezért Snipi úrnak.  
Nekem - mint operaénekesnek készülõ fiatal - óriási szomorúságot okozott a Nagy Luciano halála, hiszen csaknem minden nap találkoztam feledhetetlen hangjával hanghordozókon, rádióban, vagy akár a youtube-on.  Elképesztõ technikával énekelt, mindent tudott, amit egy klasszikus képzésû énekesnek tudnia kell sõt...sokkal többet is.
Az operaéneklésben (bár talán nem is kellene ennyire sarkítanom, hisz minden mûfajban rendkívül fontos) nagyon nagy súllyal esik a latba az ember lelke és az, hogy ebbõl a lélekbõl mennyit tud közvetíteni a közönség felé.  Azt gondolom, hogy Pavarotti egyike volt ebben (is) a legnagyobb mestereknek.
Pavarotti intézmény volt, nem személy, hisz már életében legenda övezte nevét és tudását.

Nem tudom, hogy a mai feltörekvõ generációból lesz-e valaki, aki hasonlóan karizmatikus és kedves egyéniségével az operát nem szeretõ embereket is meg tudja szólítani, de azt gyanítom, hogy ilyen zseni 100 évente csak egyszer születik.

Bár nekem a személyes kedvencem Domingo és nem Pavarotti, de a második helyen Õ állt és olyan gyászt érzek most, mintha valamelyik családtagomat kellene elengednem.
Neve valószínûleg olyan nagyságok mellé fog kerülni, mint Caruso, vagy Callas.
Nyugodjék békében.

Tisztelettel:
Földes Tamás

[istvan01]

Tamás00 írta::

Nagyon örülök, hogy indult egy ilyen topic, külön gratula ezért Snipi úrnak.  
Nekem - mint operaénekesnek készülõ fiatal - óriási szomorúságot okozott a Nagy Luciano halála, hiszen csaknem minden nap találkoztam feledhetetlen hangjával hanghordozókon, rádióban, vagy akár a youtube-on.  Elképesztõ technikával énekelt, mindent tudott, amit egy klasszikus képzésû énekesnek tudnia kell sõt...sokkal többet is.

Tamás

Nagy öröm egy aktív profi muzsikust olvasni a fórumtagok között, aki ráadásul tanult énekes, opera énekes. Egy kicsit azért bajban vagyok, hogy te vagy az a Földes Tamás aki már elvégezte a Színház és Filmmûvészeti Egyetemet, és sok helyen énekeltél már. Ha te vagy az, akkor még nagyobb tisztelettel köszöntünk.

Egy érdekes kérdéssel fordulok hozzád.
Nekem úgy tûnik ezen a hifi-hobbi fórumon a zenekedvelõk kisebb része hallgatja a klasszikus és azon belül az opera muzsikát. A szomorú esemény apropóján viszont most az is látszik, hogy az ilyen népszerû énekesek, mint a három tenor, sokat tettek a „legszebb” muzsika megkedveltetésért. Ezzel együtt, miért van mégis ilyen kevés fiatal az opera kedvelõk között. Tudom, hogy a nagyon sokféle egyéb zene mellett kifárad az érdeklõdés, meg hogy ez egy hosszabb tanulás-megszokási folyamat, mire eljutunk egy Verdi opera végén a tapsviharig. Te mikor értél oda, hogy megszeretted az operát, és mikortól készültél erre a pályára, mi a tanácsod azok felé, akik a tenorok elõadása kapcsán már élveznek egy két áriát, de tovább még nem nagyon merészkedtek?

Tisztelettel István

[Tamás00]

Tisztelt István!

Nem én vagyok az a Földes Tamás, aki országszerte ismert musicalénekes, bár volt szerecsém együtt dolgozni neves druszámmal a Gyõri Nemzeti Színházban.

Véleményedre reflektálva:  sajnos valóban nagyon kevés fiatal hallgat ma komolyzenét, talán csak azok, akik gyermekkoruktól fogva zenei nevelést kapnak, zenei általános iskola után konziba mennek, utána pedig a tehetségesebbje fõiskolán, vagy az Akadémián folytatja tanulmányait.    A mai fiatalok körében meglátásom szerint "égõ" komolyzenét hallgatni, az én testvéreim is azt mondják, mikor néhanapján  megpróbálom beléjük plántálni a komolyzene szeretetét, hogy: "Mi ez a szar?"

A fiatalság véleménye tehát nagyjából ennyi.

Az, hogy az audiofilek közt kevés a régi zene iránt rajongó ember, talán annak is köszönhetõ, hogy az elérhetõ árú rendszereken a csupán 3-4 hangszert felvonultató akusztikus jazzt sokkal könnyebb elfogadhatóan megszólaltatni, mint a nem ritkán 100-150 tagú szimfonikus zenekart.  Persze nem ezt tartom elsõdleges oknak, de a komolyzene szeretete a hifisták közt is kihalóban van, épp úgy, mint a társadalom többi rétegében is.

Az én kapcsolatom a komolyzenével a Turandot címû operával kezdõdött és valószínûleg örökké tartó szerelembe estem Puccinivel és az opera egészével is.  A gyõri színház kóristájaként csaknem az összes mozzanatát megismertem a kínai hercegnõ történetének annál is inkább, mivel a kórus ennek az operának majdnem teljes egészében színen van és aktív résztvevõje a mûnek.  Innen datálódik a rajongásom a mûfaj iránt.  De szerintem bárki értelmes ember fia ugyanígy lenne az operával, ha megismerkedne  valóban tövirõl hegyire egy hasonlóan csodálatos operával.

A tanácsom pedig...nos, nem tudom, hogy lehet-e jó tanácsot adni bárkinek is, hiszen mindenki más és mindenkinek más tetszik.
Lehet, hogy valakinek Verdi, másnak Wagner. Nekem a Che gelida manina, másnak lehet, hogy a Nibelung gyûrûje.  Azért valószínûleg egy romantikus ária a legtöbb embernek közelebb áll a szívéhez, mint egy mai Madarász-disszonancia.    De mondjuk ha valaki szereti hangsúlyozni a magyarságát, akkor annak jó válsztás leheta Bánk bán. No persze nem feltétlenül a nagyária, hanem mondjuk a Bánk-Tiborc kettõs, vagy a Bánk-Petúr duett. Drámai magyaroknak a tróntermi jelenet, romantikus magyaroknak Melinda Ölj meg engem, Bánk c. áriája, sírva vigadó magyaroknak Petúr Keserû bordal címû betétdala Vörösmarty Mihály szövegével.    Szerintem egy magyar embernek feltétlenül fontos pontosan ismerni ezt a mûvet, hiszen nemcsak a magyar zene gyökereihez vezet vissza minket, hanem magyarságunk õsi büszkeségét is magyarázza és bemutatja.

Remélem, hogy akad olyan kedves fórumolvasó, akinek ezen írás alapján támad kedve meghallgatni nemzetünk eme alapmûvét és ha esetleg meg is szereti, az már csak az a bizonyos hab a tortán.

Kedves István, köszönöm, hogy megszólíttattam és remélem, hogy válaszom kielégítõ volt még akkor is, ha kicsit túlzottan is hivatalos (sõt, sok helyen archaizáló) voltam.


Tisztelettel:

Földes Tamás

[Tamás00]

Tisztelt István!

Nem én vagyok az a Földes Tamás, aki országszerte ismert musicalénekes, bár volt szerecsém együtt dolgozni neves druszámmal a Gyõri Nemzeti Színházban.

Véleményedre reflektálva:  sajnos valóban nagyon kevés fiatal hallgat ma komolyzenét, talán csak azok, akik gyermekkoruktól fogva zenei nevelést kapnak, zenei általános iskola után konziba mennek, utána pedig a tehetségesebbje fõiskolán, vagy az Akadémián folytatja tanulmányait.    A mai fiatalok körében meglátásom szerint "égõ" komolyzenét hallgatni, az én testvéreim is azt mondják, mikor néhanapján  megpróbálom beléjük plántálni a komolyzene szeretetét, hogy: "Mi ez a szar?"

A fiatalság véleménye tehát nagyjából ennyi.

Az, hogy az audiofilek közt kevés a régi zene iránt rajongó ember, talán annak is köszönhetõ, hogy az elérhetõ árú rendszereken a csupán 3-4 hangszert felvonultató akusztikus jazzt sokkal könnyebb elfogadhatóan megszólaltatni, mint a nem ritkán 100-150 tagú szimfonikus zenekart.  Persze nem ezt tartom elsõdleges oknak, de a komolyzene szeretete a hifisták közt is kihalóban van, épp úgy, mint a társadalom többi rétegében is.

Az én kapcsolatom a komolyzenével a Turandot címû operával kezdõdött és valószínûleg örökké tartó szerelembe estem Puccinivel és az opera egészével is.  A gyõri színház kóristájaként csaknem az összes mozzanatát megismertem a kínai hercegnõ történetének annál is inkább, mivel a kórus ennek az operának majdnem teljes egészében színen van és aktív résztvevõje a mûnek.  Innen datálódik a rajongásom a mûfaj iránt.  De szerintem bárki értelmes ember fia ugyanígy lenne az operával, ha megismerkedne  valóban tövirõl hegyire egy hasonlóan csodálatos operával.

A tanácsom pedig...nos, nem tudom, hogy lehet-e jó tanácsot adni bárkinek is, hiszen mindenki más és mindenkinek más tetszik.
Lehet, hogy valakinek Verdi, másnak Wagner. Nekem a Che gelida manina, másnak lehet, hogy a Nibelung gyûrûje.  Azért valószínûleg egy romantikus ária a legtöbb embernek közelebb áll a szívéhez, mint egy mai Madarász-disszonancia.    De mondjuk ha valaki szereti hangsúlyozni a magyarságát, akkor annak jó válsztás leheta Bánk bán. No persze nem feltétlenül a nagyária, hanem mondjuk a Bánk-Tiborc kettõs, vagy a Bánk-Petúr duett. Drámai magyaroknak a tróntermi jelenet, romantikus magyaroknak Melinda Ölj meg engem, Bánk c. áriája, sírva vigadó magyaroknak Petúr Keserû bordal címû betétdala Vörösmarty Mihály szövegével.    Szerintem egy magyar embernek feltétlenül fontos pontosan ismerni ezt a mûvet, hiszen nemcsak a magyar zene gyökereihez vezet vissza minket, hanem magyarságunk õsi büszkeségét is magyarázza és bemutatja.

Remélem, hogy akad olyan kedves fórumolvasó, akinek ezen írás alapján támad kedve meghallgatni nemzetünk eme alapmûvét és ha esetleg meg is szereti, az már csak az a bizonyos hab a tortán.

Kedves István, köszönöm, hogy megszólíttattam és remélem, hogy válaszom kielégítõ volt még akkor is, ha kicsit túlzottan is hivatalos (sõt, sok helyen archaizáló) voltam.


Tisztelettel:

Földes Tamás

[istvan01]

Tamás

Egyáltalán nem volt hivatalos jellege az írásodnak, sokkal inkább õszinte és meggyõzõ. Amit írtál azzal teljesen egyetértek. A zene megkedveltetése tényleg gyerekkorban kezdõdik, viszont a mai iskolai úgynevezett ének órai valami, az ehhez kevés. A mai számítógépes és disco nemzedék pedig úgy gondolja, nem az az zene érdekli, amit az ének órán erõltetnek, van neki saját MP3 zenéje, azzal õ teljesen boldog.

Én utólag nagyon örülök annak, hogy két lányom kb 8 évig járt a rendes iskola mellett zeneiskolába, az utolsó 3 évben mindkettõ klarinétosként a zeneiskola fúvós bandájában játszott. Nem készültek õk zenésznek, nem voltak igazi nagy talentumok, viszont megtanulták zenét értelmesen befogadni, ez egy életre jó alapnak számít. A disco stílusú hangoskodást meg egy alkalom után végleg elfelejtették Jómagam nem jártam zeneiskolába, a kottát sem ismerem, persze a zeneélvezethez ez nem szükséges, viszont sokkal késõbb értem meg az opera szeretetéhez. Volt az én iskoláskoromban egy másik jó szokás. Az iskolában, általános és középiskolában is kb havonta szerveztek hétvégi opera matiné elõadásokra egy-egy busznyi gyereket fel a BP-i operaházba. Persze a gyerekek egy részének csak kirándulás volt, de azért az operaházat belülrõl látni és hallani az azért még egy 12 éves gyereknek is hosszúidõre nyomot hagyott.

Az a megállapításod, ami már egy kicsit hifi kérdés, hogy nagyzenekart azt nagyon ritkán sikerül hifi minõségben rögzíteni, az sajnos igaz. A sokmikrofonos, agyonkevert felvételek egyszerûen nem tudnak összeállni. Én ebbõl a szempontból jobbnak tartom az ötvenes években készült nagyzenekari felvételeket, mint például a Mercury Living Presence-ét, mert akkor kevés mikrofonnal, kevés keveréssel, és ráadásul teljesen csöves berendezések voltak, még a mikrofon is.

A tenorokra visszatérve. Azért a nagy zenei egyéniségeknek van egy óriási elõnyük, mi átlag munkát végzõkkel szemben. Például én beledolgozok néhány típusú anyagmozgató gépbe, azokra a gépekre nincs ráírva az alkotók személye, továbbá 10-15 év múlva mennek a rozsdatemetõbe. Pavarotti viszont a rengeteg rögzített felvételével tovább él, alig lehet észrevenni, hogy már nem énekel élõben, csak már nem készülnek új felvételek.

Azért jó olyannak a gondolatit is olvasni, aki nem a kábelek, meg tranzisztorok szintjérõl közelít a zenéhez. Azért áruld már el, most már zeneakadémián tanulsz, vagy csak oda készülsz.

Üdv István

[Tamás00]

Tisztelt István!

Nagyon tetszett, amit írtál, miszerint: "megtanulták a zenét értelmesen befogadni".  Valóban erre lehet jó a sok évi zenei képzés. Még ha nem is nagy tehetség az emberfia, azért megismer néhány olyan mûvet, ami nélkül üresebb lenne ez a földi létezés. A hétvégi operalátogatás pedig ma is remek ötlet lenne.  Mondjuk a Varázsfuvola még talán meg is fogná az alsó tagozatosokat egy megfelelõ rendezésben.  


Felhoztad a szimfonikus zenekari felvételek rögzítését.  Mivel szakmám szerint középfokúlag hangtechnikus vagyok és tanulmányaim közepette némileg belekóstoltunk a felvételkészítésbe is, azt mondhatom, hogy ez ízlés kérdése.  Van aki szereti hallani a térjelhez keverve a hangszerek közvetlen hangját is. Persze ez a masterelés után alig hallható.  Az is biztos, hogy nagyon jó hangmester kell ahhoz, hogy egy szimfonikus zenekar kifogástalanul szóljon, a megfelelõ szintû technikai állományról nem is beszélve.  Szerintem minimum hangszercsoportonként feltétlenül szükség van egy-egy mikrofonra, kell a hangszerek közvetlen hangja is arra a felvételre, különben hiányozni fog belõle a rezesek nyers recsegése, az ütõsök csattanása, a hegedûk finom, gazdag felhangrendszere.

Jómagam a gyõri konzi növendékeként még csak készülök a zeneakadémiára, igaz nem a pestire, hanem a bécsire. Ha minden igaz, jövõ ilyenkor már ott rontom a levegõt:-) (legalábbis nagyon remélem).

az meg, hogy én nem a tranzisztorok, meg katódok felõl közelítem a zenét, valóban igaz, de remélem, hogy csak egyelõre.  Jómagam is erõsen kacsintgatok a hifi, illetve audiofil zenehallgatás felé, igaz, nem vagyok megszállott purista, de szeretnék lassacskán valami közepes rendszert összerakni.  Igaz, hogy a pénzem az kevés, meg itt Gyõrben nem igazán lehet hallgatózási lehetõséget találni, de majd csak lesz valahogy:-)
Most épp a DIY korszakom jött el, épp egy aktív szubládával kísérletezgetek, igaz, hogy az erõsítõt egy elektrotechnikus ismerõsöm csinálja bele, de a famunkával derekasan küzdök:-D
Lehet, hogy nem lesz tökéletes, de mégiscsak az én kezem munkája, vagy mi a szösz.

A lehetõ legjobbakat
Földes Tamás

[istvan01]

Tamás

Elõtted a jövõ, jó úton haladsz, még fiatal vagy, bátran és optimistán kell belevágni a terveidbe. Talán még lehet belõled olyan énekes, aki tud bánni a hangtechnikával is.

Valószínûnek tartom, még nem találkoztál olyan nagyon minõséginek titulált felvétellel, ami elõadási értelemben kiváló, de a hangszerek nem válnak szét, a hangtér összezutyulódik, úgy egyébként van magas is mély is, meg nem torzít feltûnõen, dinamika is van, de nem jók arányok, nem fog meg a muzsika. Általában nem szokták leírni a stúdiók a felvételi folyamatot, de néhány száz hasonló zenekari lemez hallgatási tapasztalata alapján ma már pillanatok alatt kiszúrom, sokmikrofonos, szétkevert a felvétel, vagy purista, két mikrofonos, amit ugye nem kell tovább kevergetni. Kisebb együttest manapság rendszeresen vesznek fel két mikrofonnal, de nagy zenekart szinte alig. Lehet magyarázni, miért jó a sokmikrofon, de a végeredmény az majd mindig zavaros. Igen, két mikrofonnal is lehet olyan jó akusztikájú helyen felvételt készíteni, ahol az ablakon beszûrõdik a hajnali madárcsicsergés, és az nem szándékos effektként kerül be a zenébe. Több felvételén az ALIAVOX-nak kellemes kiskápolna hang van és téynleg jön be külsõ környezet zaj a kápolna kellemes viszhangjvával együtt, sztereo mikrofon meg csak kettõ.  

Nem értek én a hangmérnökséghez, de állandóan vissza térek az ötvenes évek Mercury Living Presence nekem nagyon szimpatikus felvételeihez. Õk szinte mindig 3 mikrofonnal vettek fel (akkor amerikában három csatornás sztereora készültek a felvételek). Az elõnyök hátrányok figyelembevételével összességében nekem az a felállás szimpatikusabb még nagy zenekarhoz is.

http://www.soundfountain.com/amb/mercury.html

Az oldal középtájékán a magyarázó szöveg:

Just three microphones are sufficient to capture singers, orchestra and chorus in the recording of the La Scala production of \'Lucia di Lammermoor\' for Ricordi. The microphones are hanging at precise determined distances above the orchestra and in front of the singers and the chorus. The chorus is positioned a few feet above the orchestra in order to not obstruct the sound of the voices in to keep the sound sources in perspective. The orchestra however has a wider spread. Hence in the recording the chorus will be \'narrowed down\' slightly to the center of the sound stage.    

Üdv István
 

[istvan01]

Kép a La Scala-ban

[Snipi]

Én már gyerekkorom óta hallgatok és szeretem a komolyzenét, holott semmi zenei képzést nem kaptam. (vagyis csak egy kicsit). Igaz azóta megváltozott az ízlésem komolyzene terén, mert akkoriban még Beethoven és Bach orognazenéje volt a kedvencem akit ma már nem szeretek, és annó nem kedveltem a pár hangszeres vagy kamarazenét ami ma a kedvencem, fõleg a barokk kamarazene. No mindegy.
Azt hogy az opera miért nem népszerû nem tudom, csak azt, hogy én miért nem szeretem, bár ezt már írtam. Azért, mert amíg az operában csak basszustól tenorig szólamok vannak addig nincs baj, de a szoprántól a falra tudok mászni. Pontosabban fizikai fájdalamat okoz elviselni a magas nõi énekhangot nékem. (Lehet hogy ebben nagy szerepe van - ugyancsak Gyõrben -  egy "elszenvedett" élménynek amikor túl közel ültem a szinpadhoz, és direktbe kaptam a szoránt, és az olyan kínokat okozott nekem hogy egyrészt utána kb. két napig csengett a fülem és a legkissebb  zaj is irritált másrészt egy életre elvette a kedvem a nõi operaének hallgatásától.)

[istvan01]

Snipi írta::

Azt hogy az opera miért nem népszerû nem tudom, csak azt, hogy én miért nem szeretem, bár ezt már írtam. Azért, mert amíg az operában csak basszustól tenorig szólamok vannak addig nincs baj, de a szoprántól a falra tudok mászni. Pontosabban fizikai fájdalamat okoz elviselni a magas nõi énekhangot nékem. (Lehet hogy ebben nagy szerepe van - ugyancsak Gyõrben -  egy "elszenvedett" élménynek amikor túl közel ültem a szinpadhoz, és direktbe kaptam a szoránt, és az olyan kínokat okozott nekem hogy egyrészt utána kb. két napig csengett a fülem és a legkissebb  zaj is irritált másrészt egy életre elvette a kedvem a nõi operaének hallgatásától.)

Nagyon ki fog tûnni, én nem vagyok tanult opera szakértõ, csak tudom, egyre több fajta operát hallgatok élvezettel. Ritkán tudok végig ülni egy ültõhelyben otthon egy teljes mûvet, jó az részletekben is. A több fajta operát hangsúlyozom, mert az opera annyiféle, ahány zeneszerzõ van-volt. Vannak a klasszikus olasz-itáliai operák, de mennyire más Wagner, vagy Bartók de még Handel operái is. A modern operák is teljesen mások, nagyon kevés ember van, aki egységesen kedveli az összes operafajtát.

Az opera az én megközelítésemben olyan színpadi több szereplõs énekelt zenedarab, ami valamilyen történet köré épül, kevés cselekménnyel, néha prózával kiegészítve. Így opera az operett is, (nem igazán kedvelem), a rock-opera, musical, és még a nekünk furcsa kínai-opera is.

Visszatérve a kellemetlen gyerekkori szoprán élményedre. Ha akkor egy neked még nem igazán kedvelt heavy-metal banda élõ koncertjén ültél volna 4.-5. sorban, akkor lehet hogy ugyanez az a borzasztó emléknyomod maradt volna és késõbb is viszolyognál attól a stílustól.

A zenei ízlés senkinél sem fix, folyamatosan változik, bõvül és bizonyos területen csökken, én már például nem élvezem a kemény rockot. Ezzel szemben mára már az érett-mûvelt nõi énekhangot tartom a legszebb zenének.

Érdemes minél többféle muzsikát kipróbálni.

István