Tisztelt István!
Nem én vagyok az a Földes Tamás, aki országszerte ismert musicalénekes, bár volt szerecsém együtt dolgozni neves druszámmal a Gyõri Nemzeti Színházban.
Véleményedre reflektálva: sajnos valóban nagyon kevés fiatal hallgat ma komolyzenét, talán csak azok, akik gyermekkoruktól fogva zenei nevelést kapnak, zenei általános iskola után konziba mennek, utána pedig a tehetségesebbje fõiskolán, vagy az Akadémián folytatja tanulmányait. A mai fiatalok körében meglátásom szerint "égõ" komolyzenét hallgatni, az én testvéreim is azt mondják, mikor néhanapján megpróbálom beléjük plántálni a komolyzene szeretetét, hogy: "Mi ez a szar?"
A fiatalság véleménye tehát nagyjából ennyi.
Az, hogy az audiofilek közt kevés a régi zene iránt rajongó ember, talán annak is köszönhetõ, hogy az elérhetõ árú rendszereken a csupán 3-4 hangszert felvonultató akusztikus jazzt sokkal könnyebb elfogadhatóan megszólaltatni, mint a nem ritkán 100-150 tagú szimfonikus zenekart. Persze nem ezt tartom elsõdleges oknak, de a komolyzene szeretete a hifisták közt is kihalóban van, épp úgy, mint a társadalom többi rétegében is.
Az én kapcsolatom a komolyzenével a Turandot címû operával kezdõdött és valószínûleg örökké tartó szerelembe estem Puccinivel és az opera egészével is. A gyõri színház kóristájaként csaknem az összes mozzanatát megismertem a kínai hercegnõ történetének annál is inkább, mivel a kórus ennek az operának majdnem teljes egészében színen van és aktív résztvevõje a mûnek. Innen datálódik a rajongásom a mûfaj iránt. De szerintem bárki értelmes ember fia ugyanígy lenne az operával, ha megismerkedne valóban tövirõl hegyire egy hasonlóan csodálatos operával.
A tanácsom pedig...nos, nem tudom, hogy lehet-e jó tanácsot adni bárkinek is, hiszen mindenki más és mindenkinek más tetszik.
Lehet, hogy valakinek Verdi, másnak Wagner. Nekem a Che gelida manina, másnak lehet, hogy a Nibelung gyûrûje. Azért valószínûleg egy romantikus ária a legtöbb embernek közelebb áll a szívéhez, mint egy mai Madarász-disszonancia. De mondjuk ha valaki szereti hangsúlyozni a magyarságát, akkor annak jó válsztás leheta Bánk bán. No persze nem feltétlenül a nagyária, hanem mondjuk a Bánk-Tiborc kettõs, vagy a Bánk-Petúr duett. Drámai magyaroknak a tróntermi jelenet, romantikus magyaroknak Melinda Ölj meg engem, Bánk c. áriája, sírva vigadó magyaroknak Petúr Keserû bordal címû betétdala Vörösmarty Mihály szövegével. Szerintem egy magyar embernek feltétlenül fontos pontosan ismerni ezt a mûvet, hiszen nemcsak a magyar zene gyökereihez vezet vissza minket, hanem magyarságunk õsi büszkeségét is magyarázza és bemutatja.
Remélem, hogy akad olyan kedves fórumolvasó, akinek ezen írás alapján támad kedve meghallgatni nemzetünk eme alapmûvét és ha esetleg meg is szereti, az már csak az a bizonyos hab a tortán.
Kedves István, köszönöm, hogy megszólíttattam és remélem, hogy válaszom kielégítõ volt még akkor is, ha kicsit túlzottan is hivatalos (sõt, sok helyen archaizáló) voltam.
Tisztelettel:
Földes Tamás