Kedves Barátaim,
1. Szentgyörgyi László úrnak teljesen igaza van: az Electro-Voice Sentry III-nak tényleg csak a közép- és magassugárzója tölcséres, a mélysugárzó basszreflex. (Volt a ládának egy magasabb, tisztán tölcséres változata is, alul persze rosszabb frekvenciamenettel, a Sentry IVb.) Hadd hívjam fel azoknak a figyelmét, akik nem ismerik, a következő tölcsértesztre, amelyen a Sentry III mellett olyan nevezetességek is szerepeltek, mint a Klipschorn vagy az Altec 19:
http://www.reboehm.de/pub/Horntest_STP_9-81.pdf2. Igen, az lenne az igazi, a mélytölcsér. Csak hát nagyon nagy. Eszményi megoldás (képen láttam ilyent): benne lakni. A zenehallgató szobát eleve úgy építjük meg, hogy a fölöttünk levő emeleten helyezzük el a két tölcsért. Szájnyílásuk a mennyezetünk. Nekem azonban még olyan lakásom se volt soha, amelyben egy pár Klipschornt előírásszerűen úgy tehettem volna a sarkokba, hogy a közelükben se ajtó, se ablak ne legyen. A Klipschornnál kisebb tölcsérek pedig nem nekem valók, mert komolyzenét hallgatok, és annak nagyon nagy a szubbasszus-igénye (de lehet, hogy csak nekem nagy a szubbasszus-igényem – voltaképpen mindegy).
Így kénytelen voltam lemondani a mélytölcsérről. Azzal vigasztalódom, hogy mégis elég nagy hangnyomást lehet elérni kevéssé csillapított, nagy basszreflex-dobozba épített olyan hangszóróval, amelynek könnyű papírpalástja, de annál erősebb mágnese és vagy 10 centis átmérőjű tekercse van. A közép- és magastölcsért persze a basszreflex-dobozhoz hozzá kell fékezni – de 50W-os erősítővel így is túlléphetjük, ha nem vigyázunk, akár a fájdalomhatárt. Nekem igenis tetszenek a basszreflexes/tölcséres öszvérmegoldások, az Altec 604 reflexnyílásos házban, az Altec 19-es doboz vagy épp a Sentry III.
3. „Btamás” barátunk az iránt érdeklődik, hogy mivel hajtom meg a hangszórókat. A válaszhoz be kell vallanom: tulajdonképpen két, pontosabban másfél Sentrym van.
Az eredeti Sentry III-asokat (amelyeknek restaurálását mostanában fejezem be) egy pár EAG EA-057-essel használja egy barátom, akinek kölcsönadtam. Helyreállításuk közben annyira megszerettem ezt a két nagy dobozt, hogy elhatároztam: régi, Onken-alapú rendszeremet is átalakítom Sentry jellegűre. Csak az Onken dobozt tartottam meg, mert mélyei legalábbis nem voltak rosszabbak a Sentry III-asénál, a közép- és magassugárzót, továbbá a keresztváltót viszont Sentry III alkatrészekből raktam össze. (Apró eltérésekkel: vasmagos helyett légmagos tekercsek, elkók helyett ipari olaj-papír kondenzátorok). Most Onken doboz tetején csücsül a hatalmas középtölcsér, azon pedig a magas. A rendszert csatornánként egyetlenegy ellenütemű végfokkal táplálom. A végcsövek 6SZ33SZ-V triódák. E szovjet, katonai elektroncső majdnem olyan, mint egy teljesítménytranzisztor: 50V anódfeszültség mellett 900mA katódáram engedhető meg rajta. Kimenőtranszformátor nélküli végerősítőket szoktak építeni vele. A szóban forgó végfokokban van kimenőtrafó, csak alacsony áttételű, és így nem annyira kényes.
4. Koscsó Ferenc Úrnak nagyon köszönöm a felvilágosításokat a Voice of the Theater meg az utángyártott Altec-ek ügyében.
5. A többiek hozzászólásaiból is sok újat tanultam; köszönet mindnyájuknak!