A filléres tuning találó elnevezés erre a kísérletre, amit kipróbáltam. Felmerült bennem az, hogy egy ilyen néhány forintból megúszható, szinte gyerekesen egyszerû dolgot ki vesz komolyan, és vajon rászánja az idejét. Lehet ilyen egyszerû módszerrel valamit is javítani a rendszer hangján. Ha nekem teszik fel ezt a kérdést, biztosan mosolyognék a dolgon, és majd egyszer, ha nagyon unatkozom, akkor tennék rá kísérletet. Ugyanakkor megszoktam már, hogy a vájtfülû hifi-ben csupán az utóbbi 20 évben mennyi olyan dolog vált számomra is nyilvánvalóvá, amit korábban totálisan értelmetlennek tartottam. Amiket mostanában én is átszenvedtem: a villanyóra melletti kismegszakító, külön árnyékolt-ezüst tartalmú falikábel a zeneszobáig, Furutech fali csatlakozó, Shakti kõ, (a kábeleket már nem is érdemes szóba hozni), CD demagnetizáló, golyós és nem golyós készülék lábak� és mennyi minden van még, amirõl lehet olvasni hifi-s magazinokban. Ezek túlnyomó többsége erõsen igénybe veszi a pénztárcát, és ráadásul rendszerfüggõ a hatásuk.
Visszatérve a hangszóró kosár potenciál lekötésére, én már így hallgatom már kb. 2 hónapja. Elõször csak a szélessávú középsugárzó kosarát kötöttem így be, majd zenében érdeklõdõ, de egyáltalán nem vájtfülû ismerõsöm ahogy egyértelmûen jobbnak hallotta ezt a felállást, rögtön kérte nézzük meg a mély, majd a magas hangszóró kosarával is. Talán a magas sugárzónál volt valamivel kisebb a változás, de azt is érdemes volt lekötve hagyni. Mi változott, a hangbeli jellemzõk leírásában nem vagyok elég választékos, de a lényeg, a hangszerek a térben stabilabb pozícióba kerültek, fókuszáltabb lett minden, egy nagyon kicsit a dinamika is javult.
Ma kézimûszerrel megmértem a szabadon álló nem lekötött állapotú kosár és a bekapcsolt, de csak némi alapzajt (kb 0,4mV) tartalmazó hangfaloldali WBT csatlakozó közötti feszültséget kb 140mV RMS. Ugyanennyi volt a pozitív pólushoz is, majd betettem egy mérõ lemezt a CD játszóba, azon 0dB (kb 17V RMS 1kHz) jelnél ez a lebegõ potenciál felment 1,2V RMS-re! Tehát a zenélés ideje alatt a kosár lekötés nélkül ide-oda töltõdik, indukálódik a zenei jelbõl, aminek legnagyobb részét a lengõtekercs viszi oda, majd visszahatásként befolyásolja a tekercs és membrán mozgását. Tettem egy fordított próbát, a kosarakat nem a mínusz, hanem egységesen a pozitív hangdoboz pólushoz kötöttem. A hatás éppen az ellenkezõje lett az elõbbi változásnak, beszûkült tér, száraz, gyengébb dinamika, hangszerlecsengés rövidebb, érezhetõen rosszabb barátságtalanabb hangképet adott, mint amikor semmi sem volt lekötve.
Jó kisérletezést, továbbra is várom mások tapasztalatát
Üdv István