Szervusztok! Szia Miki!
A Többiekkel együtt én is örvendezem e topicért, gratulálok hozzá! A kiindulási-pont nagyon jó. Valóban érdemes definiálni a zenét, már amennyire lehet, hiszen a hangok részben absztraktabbak, mint pl. az irodalom, maga az írás, ugyanakkor összetettebb és tágabb horizontot nyit meg, mint az írás.
Beszélsz jó és rossz zenéről. Ez így igaz is, meg nem is. Azt hiszem, van egy harmadik kategóriai is: az isteni, a mágikus zene, ami nem a pillanatnak szól, nem korszenvedélyeken belül, nem történetiséghez viszonyítva igaz, mert az időtlenség kristályosodik ki benne, túl-lát a szamszárán, tehát nem ragad le az életnél, hanem a létet helyezi középpontba. Ha az ősi hagyomány felől nézzük mindezt, akkor a kategorizálás valahol értelmetlenné válik, mert ami fent, ugyanaz lent (Hermész Triszmegitosz), s a tűz és víz nem kettő, hanem Egy. Mindennek forrása, kútfője egyetlen Egy. Minden ugyanattól a forrástól származik, jó és rossz nem választható szét egymástól. A jó zene sem választható el a rossz zenétől, ám az isteni zene e kettő felett áll, sőt e kettőből egységet alkot. Példaként és egyben lemezajánlóként a YES együttest szeretném felhozni. Ezen belül különösen 3 nagyívű lemezüket: Close to the edge, Tales from topographic oceans, és a Relayer című lemezeket. Szerintem mindhárom lemez jól érzékelteti - mind zeneileg, mind szövegileg - az isteni-mágikus zene kategóriát. Vasváry-Tóth Tibor, - aki 1995-ben írt egy vastag Yes könyvet, - ő is erre a 3 kategóriára osztotta magát a zenét. A rossz zenéről azt írja, hogy művészietlen, esztétikátlan, idegesítő, közönséges, tartalmilag semmitmondó. A jó zenéről azt írja, hogy kellemes, gondolatébresztő, esztétikus, stílusos, kategorikus, időtálló. Az isteni zene pedig időtlen, stílusok felett álló, magasíveltségű, megnevezhetetlen, mélyértelmű. Ez természetesen igaz más művészeti ágazatokra is (pl. nem lehet és nem is szabad egy szintre helyezni Tarr Béla, Kurosawa, Tarkovszkij, vagy Bergman filmjeit mondjuk Tarantino filmjeivel, vagy hasonló amerikai csihipuhi vackokkal). Ugyanígy egy blues lemezt sem szabad összehasonlítani például egy Yes lemezzel, mert a blues az életnél tovább nem jut, a Yes, (az isteni zene) pedig a létben teljesedik ki. Egy blues lemezt nem szabad egy szintre helyezni egy tiszavirág életű lány- vagy fiúbrigáddal, mert a blues a jó zene kategóriába tartozik, a lány-fiúbrigádok a rossz zene kategóriába. Ez a kategorizálás attól is függ, hogy egy adott muzsikában van-e kompromisszum az eladhatóságra nézve, van-e benne hazugság, vagyis mennyire őszinte a zene, illetve a muzsikusoknak mi céljuk van magával a zenével. Önkifejezés? Érvényesülés? Virtuózkodás, csupán a hangszeres technikai tudás bemutatása? Megélhetés? Szórakoztatás? Vagy alázatos Istentisztelet az ősi hagyomány felől? Yes-nél a Close to the edge című 20 perces szerzeményben van is egy "Tökéletes Istentisztelet" című középrész, nem véletlen... Hamvas Béla szerint érvényesülni annyit jelent, mint nem a dologgal foglalkozni, hanem annak hatásával. Leszűrhető egy zenéből, hogy mennyi hazugság, kompromisszum és érvényesülési vágy van benne. Sajnos a nyolcvanas-évekbeli Yes lemezekre nézve is igaz az eladhatóság, az érvényesülés és a kompromisszum, nem véletlen, hogy a hetvenes-évekbeli lemezeiket ajánlom.
Azt gondolom, hogy a jó zene (pl. blues, jazz, hagyományos rock, hard-rock) lehet időtálló, egy darabig el lehet hallgatni, kellemesen hat az emberre, van benne dög, erő, dinamika, lüktet, pazar, él, szenvedélyes, de mivel nem mutat irányt és utat az egységtudat, az élet nagy célja felé, így egy idő után az ember lelki fejlődésének fokozatossága miatt törvényszerűen elkopik. Az isteni zene x évtized, évezred múlva is ugyanolyan érték lesz, mert időtlen, konstans, örök lét-igazságokat közvetít. A valódi művészetnek is valahol ez a legfőbb célja. Nem szórakoztatás, nem önámítás, nem belterjesség, nem pusztán az élet, hanem a lét valóságának időtlensége az isteni szépség igényével érzékeltetve. A művészet megrázkódtat, mert nincs katarzis konfrontálódás nélkül. A különböző pólusú feszültségekből pedig egység jön létre. A katarzis kapcsán ismét a Yes-t hoznám fel példaként, mégpedig az 1974-es Relayer című lemezük több, mint 20 perces nyitódarabját, a Gates of delirium-ot. Ennél a szerzeménynél különösen érezhető az igazi katarzis, a káoszból a fénybe, a megnyugvásba, a szinte már elviselhetetlen feszültségek összeütközésének kegyetlen harca. Nagyon nehezen emészthető muzsika, de érdemes „megdolgozni érte”.
Említettem nagy életcélokat és időtlen, örökérvényű létigazságokat, ősi hagyományt, egységtudatot, de nem neveztem meg, nem fejtettem ki. Hogy érthetővé váljon ez a hosszú gondolatmenet, beillesztek ide egy hosszú Yes dalszöveget, s hozzá a zenét is.
The revealing science of God (1973, from Tales from topographic oceans album)
Hajnali fény, csendben hever az elárult források között,
Olvadó csodák űzik nehezen feledhető jelentőségüket
Az esély színpompás rétjein a kihívás bűvszavai, levelekre írva táncolnak.
Valósággá válva, jókedvűen repültünk át az egész tengeren.
Hajnal suhant keresztül a föld mélyébe ásott napok pillanatai felett,
Kinyilatkoztatott időfolyosók szándékosan tördelték az emlékeket.
Éleselméjűek erős vágya összekapcsolódni az önépítő agyafúrtsággal,
Mi pedig gyengéd szerelemmel tettük dallá egy távolságnak képét.
Erőnk hajnalán leereszkedtünk, és rövid szenvedésünkön mulattunk egyet.
Csak érzéssel tanítunk a szeretetről, leleplezzük a dühkitöréseket,
S üldözőbe vesszük őket az utolsó sarokig.
S kitáncolunk az óceánból,
Szerelem hajnalát bocsátották belénk az ébredés színeivel.
Nem követhet bárki, csak a különféle korok hangjai,
Ahogy a láncszemek összeilleszkednek végtelen érintéseinkkel az öröklét szabadságáért..
Beszélj a napfény-látogatóhoz, enyhe nyár mozgó-távola enyém
Hívtam egy hangot, de sosem láttam az arcot,
Hallottam, de nem kerültem hozzá közel,
Megkíséreltem beszélni, de helyemet sosem hagytam el..
Egy beteljesült varázs a nappali fényre segített,
Elvesztem a fény rendezettségében,
Megkíséreltem látni, mivel a hang zenélni kezdett.
Mi történt a dallal, melyet úgy tudtunk egykor mind?
Egyszer csak megértjük a varázslatban a jelzett ígéretet,
Várnom kell-e egész életemben erre a pillanatra?
Pillanat, pillanat, pillanat
A jövő lebeg a most kezdődő ragyogásban, mi magunk lettünk a fény,
S összegyűlünk a Nap folyékony fátyolában.
S mikor szavunk végre betöltötte az egeket, a tekintetünk mágikussá változott.
Megünnepeltük, hogy különös eszközünkbe kincsünk beléhelyeztetett.
Mi történt a csodákkal, melyeket mind ismertünk egykor?
Hogy feledhettük el, amit kétségtelenül ki tudtunk mondani?
Meg kell várnunk valamennyi élőt ezért a pillanatért.
Pillanat, pillanat
Csillagfény-lendület, értelem
Nyilvános haladó szellemiség
Magas szivárvány
Napmutató évadok
Virágéletű következtetések
Gyorsan mozognak, hozzám szólnak,
De én nem hiszem, hogy érezhetem ezt.
Valaki itt közel, neked mondja.
A kihívás alatt, körbetekintünk, összhangban veled.
Másszunk meg minden égigérő akasztófát,
Gyalázzák csak meg az erdőt,
Hagyjuk szétáradni egyesülésünket,
Tisztán, majd hazatalálunk egyszer.
Kerekedjünk felül a háborúkon, hiszen nem akarjuk őket,
Oly világosan látszik mindez.
Védettek vagyunk a bűnnel szemben,
Tisztán, hazaérkezünk egyszer.
Gyorsan haladnak, hozzám szólnak,
De én nem hiszem, hogy valóban szándékukban állna
Valaki, itt közel, így szól: nem szakadhatunk el soha ettől a daltól
Égivonal-tanító
Harcmező-kereső
Szétszórt méreg
Kihajított vasvezető
S a lassan-mozdulás mélyreható ritmusán keresztül
átadja a ritmus a kimunkált történetet.
Élesszetek ragyogást az istenfiak fölé az öreg harcosokért
Fiatal keresztények látják kezdettől fogva,
Öreg emberek érzik, mit kellene újból elmondaniuk
Tegyetek glóriát a régi hősök fiainak feje fölé.
Gyorsan lépnek, hozzám szólnak,
De én nem hiszem, hogy megérthetem
Valaki itt közel, neked mondja: indul egy örök évszak útiránya
Másszunk meg minden égigérő fát,
Gyalázzák meg az erdőt, ha kibírják,
Itt hagyjuk őket, tisztán érkezünk haza,
Háborúba lépni nem akarunk,
Megigéztetünk a mozgás szenvedésétől.
Hívd ki az emlékezetünket,
Egyszer majd hazatalálunk
Túl gyorsak voltunk,
Szerelmet akartunk,
A szólam, melyet felajánlunk, a mi egyetlen szabadságunk.
Mi történt ezzel a dallal, melyet úgy tudtunk egykor mind?
Még több időt próbálunk rabolni a varázslat ígéreteiből.,
Egész életünkben várnunk kell erre a pillanatra, a pillanatra, a pillanatra
Múlt-jelen mozgó perceivel, fel fogjuk dolgozni a jövőt,
Mert csak Őt ismerjük, feléje küldjük a szivárványvirágot,
A dal elkapott sötét és fényes szirmaiból egy csokrot
Követni és megmutatni mindent, amit érzünk és tudunk,
Mert így üdvözülünk, igazságkeresők, kérlek fogadjatok el minket!
Mint lélegzünk és remélünk, és űzünk, és szeretünk érted és neked, és Te és Te
(Fordítás: Vasváry-Tóth Tibor, Yes-A rockzene rendszere című könyvből)
Zene: Yes együttes Szöveg: Jon Anderson
„Ezzel lezárult a négyes tagoltságú Tales from topographic oceans című mű első mozzanata, melynek sásztrik neve: SHRUTIS. Az isteni tudás megnyilatkozása látható az örök kezdés virágaiban, melyek megannyi egyszerű igazságban bukkannak fel. Tanulmányozza a bonyolultságot és a mágia múltját, s azt is, hogy mi módon volna lehetséges, hogy ne veszítsük el végleg a dalt, melyet elfeledtünk egyszer, miután meghallottuk. Az Istenismeret (az Isten tudománya) egy kutatás. Állandó és tiszta” – Jon Anderson
1.
2.
Elnézést, ha túl elvontra sikerült ez a hozzászólás, de szeretnék egy más aspektust is mutatni, ami a zenére is éppúgy igaz, mint bármely más művészeti ágra.
Szavazás
Téma: zene nélkül lehet, de nem nagyon érdemes élni! (Megtekintve 88798 alkalommal)